Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Véget ért a szájról olvasás tanfolyam

2013.04.04

A tanfolyam 2013. január 24-től március 7-ig, csütörtöki napokon heti 2 órában, összességében 15 órában került lebonyolításra. A résztvevők száma 12.

A tanfolyam során a magyar beszédhangokat magán és mássalhangzókra bontva, képzési helyük szerint csoportosítva tárgyaltuk, szavak elején- közepén- végén megfigyelve, mondatba ágyazva gyakoroltuk. Különös figyelmet fordítottunk a homonim (azonos képzési helyű) szavak gyakorlására. A foglalkozások hivatalos nyelvezetű szövegek elemzésével zárultak.

A tanfolyam a résztvevők aktivitását, hozzáállását tekintve sikeres volt. Mindannyian szerzett hallássérüléssel küzdenek, melynek mértéke folyamatosan romló tendenciát mutat, ezért vélték szükségesnek a tanfolyamon való részvételt.

Azonban a 15 óra időtartam nagyon kevésnek bizonyult, csak a hangok bemutatására volt elegendő, gyakorlásra kevés lehetőség maradt. A magyar beszédhangok zöme alig, vagy szinte egyáltalán nem látható, ezért jó eredményt a szájról olvasásban csak intenzyv gyakorlás, és a meglévő hallásmaradvány maximális kihasználása után várhatunk el.

Ezért szükséges lenne a felnőtt korú hallássérültek hallókészülék-ellátásának, vielésének támogatása, ösztönzése és a szájról olvasás gyakorlásához további tanfolyamok szervezése. Ez biztosítaná önálló életvitelük, ügyintézésük hosszú távon való fenntartását.

Salétli Erzsébet

tanfolyamvezető

 

 

A mappában található képek előnézete Szájról olvasás tanfolyam